Korai menopauza vagy lezárt méhnyak? – Mi okozza a menstruáció elmaradását?

Miért maradhat el a menstruáció? A vérzészavar és a menzesz elmaradásának hátterében különböző okok állhatnak – hormonális problémák, anatómiai elváltozások vagy akár téves diagnózis is. Egy 38 éves páciensünk esete jól példázza, hogy megfelelő vizsgálatokkal és kezeléssel helyreállítható a menstruációs ciklus.

Érdekes, hogy páciensünk nem a korai menopauza diagnózis miatt jött el hozzánk, pusztán normál rendelésünkön jelentkezett rákszűrés céljából. Az anamnézis felvétel során elmondta, hogy korábban két császármetszése volt, ez követően teljesen egészségesen élt közel 10 évig, amikor is először fájdalmas menzeszei lettek, majd vérzése rendszertelenné (link a vérzészavarokra) vált és időnként egy-egy hirtelen jelentkező nagyobb adag menstruációs vér távozott.

Nőgyógyászati vizsgálaton több alkalommal járt, eltérést nem találtak. Egy éven belül a tünetek és a menstruációs zavar fokozódtak, majd egyszer a menzesz elmaradása következett be. Az időnként jelentkező hasi fájdalma hamarosan megszűnt, így nőgyógyászati konzultáció során elfogadásra került az az álláspont, hogy korai menopausa állapota igazolható, terhesség már nem lehetséges.

Menstruáció elmaradásának vizsgálata méhtükrözéssel

A történetben nem stimmelt a nőgyógyászati panaszok alakulása. A vizsgálat során igazoltuk, hogy a méhnyakban folyadék van és a nyakcsatorna kb. 7 mm-es szakaszon lezárt. Hormonvizsgálattal igazoltuk, hogy a vérzészavar ellenére, páciensünk nem került hormonálisan menopauzába, így office hiszteroszkópia műtét mellett döntöttünk.

A méhtükrözés során a nyakcsatorna korrekcióját végeztük el, a méhnyak lezárt szakaszát lokalizáltuk, majd rezektoszkóp segítségével a méhnyak normális tágasságát 15 perc alatt visszaállítottuk. A páciensünk az office hiszteroszkópia után azonnal otthonába távozott és másnap már folytathatta megszokott életvitelét.

Így szűntek meg a vérzészavarral kapcsolatos panaszok!

Két és fél hónap múlva találkoztunk először kontrollon. Páciensünk beszámolt róla, hogy 3 év menstruáció elmaradás után két rendes menzesze lezajlott, teste újra megfelelően működik és ezért végtelenül boldog. Párjával szóba került, hogy akár gyermeket is vállalnak, hiszen korábban azt az információt kapták, hogy ez már lehetetlen, viszont így már világossá vált, hogy ezután már a méh működésének helyreállása miatt ez is  lehetővé vált.

Ultrahangos vizsgálat menstruációs zavar és elmaradt menstruáció esetén

A méh működése az egyedfejlődés során úgy alakult ki, hogy adott esetben képes leállítani a saját működését. Legtöbb esetben méhnyak műtétek (conisatio, LEEP, méhnyak plasztika) után fordulhat elő, hogy a nyakcsatorna bezárul (cervix conglutinatio) és a menzesz elmaradása következik be. Kóros esetben ez könnyen diagnosztizálható, hiszen vér gyűlik fel a méhüregben, ami ultrahang segítségével egyszerűen észlelhető. Esetünkben azonban a méhüregben vér nem volt, így nem merült fel a kollégákban ez a lehetőség, ezért a páciens téves diagnózist kapott. 

A megfelelő anatómiai helyzet méhtükrözés során visszaállítva újra teljes életet élhet és gyermeket vállalhat páciensünk.

Tudjon meg többet a vérzészavarok diagnosztikájáról és kezeléséről itt!

További bejegyzések

7 év felesleges próbálkozás

7 év felesleges próbálkozás

Budapestről érkező 43 éves hölgy páciensünk meddőség miatt fordult hozzánk. 35 évesen volt egy terhessége, ami sajnos a 11. héten elhalt. Az orvosai akkor a spontán vetélés megindulását nem várták meg, azonnal küretet végeztek.